A kölcsönös interakció az autizmus egyik területe, ahol a gyerekeknek nehézségeik vannak. Kölcsönös interakció az, amikor egy tevékenységben mindkét fél részt vesz, oda-vissza áramlik a közös figyelem, nem csak a tennivalóra, játékra, hanem egymásra is fókuszálnak. Ez a különböző játékokban különféleképpen tud megnyilvánulni, de a közös bennük a kölcsönösség, rugalmasság, figyelem a másikra. Amikor ez kis mértékben van jelen, akkor a gyermek vagy a saját tevékenységével van elfoglalva és nem veszi be a másik felet abba, vagy lehet együtt tevékenykedni, de a gyerkőc kontrolláló, rigid a közös tevékenység során (ő irányít, merev, ragaszkodik dolgokhoz, az ő elképzelésének kell megvalósulnia, nem nyitott a másik ötletei iránt). Ez az autizmus egyik fő jellegzetessége.

Az évek alatt azt láttam, hogy gyakran igen nagy kihívást okoz a gyerekek szüleinek, rokonainak, akár terapeutáinak, hogy ezt ne vegyék magukra, hanem lássák, hogy ez a gyerkőc nehézsége. Nem arról van szó, hogy a gyermek nem szeretne velük lenni, vagy ők nem elég kreatívak, érdekesek. Ha könnyedén tudna kapcsolódni a gyerkőc vagy rugalmasan játszani, akkor nem az autizmus lenne az ő nehézsége.

Annak, ha egy gyermek zárt vagy rugalmatlan, mindig van oka. Gyakran szenzorosan túltelítődött állapotban van, igyekszik összerendezni magát, lecsillapítani a túláradó ingertömeg okozta belső kellemetlenséget, feldolgozni a korábbi történéseket. Ez egy nagyon fontos dolog a fejlődés során. Az adott pillanatban kapacitása azt engedi megvalósulni, hogy ennyire tudjon figyelni, rugalmasnak lenni. Ahogy egyre ügyesebben fejlődik, úgy alakul a kölcsönös figyelem minősége, mennyisége is. Fontos, hogy ezt nem tudjuk erőltetni csak segíteni, támogatni.

Azt tapasztalom, ha a gyermek megfelelő mennyiségű és hozzá passzoló terápiában részesül, nem jár hamarabb közösségbe, intézménybe, mint ahogy arra képes, szeretetteljes és elfogadó környezetben van, akkor mindezek nagyszerű lehetőséget biztosítanak számára, hogy a saját tempójában tudjon fejlődni.