Az elmúlt években rengeteg helyzettel találkoztam már, sok olyan viselkedéssel, ami a megfelelő lépésekkel könnyedén változtatható volt. Autizmus esetén a szenzoros feldolgozás zavarából fakadó nehézségek igen általánosak a gyerkőcöknél. Ha ehhez járulnak a kommunikáció, figyelem, kivitelezés nehézségei, akkor sokszor nem egyszerű megállapítani, hogy a gyermek nem képes valamire vagy esetleg kialakult egy olyan dinamika, mintázat, amiben ő ugyan képes lenne többre, de a reakciók, megszokás ezt bekorlátozza.

Ismét hangsúlyoznám, hogy minden lent említett példa egy adott gyermekre vagy bizonyos gyermekekre vonatkozik. Ezen a nagyon széles spektrumon nagyon sokféle mintázat, viselkedés tud kialakulni.

Több példa is eszembe jut. Egyik kis manó, akivel több éven keresztül játszottam az első találkozásunk során gyorsan letesztelte, hogy hol vannak a határaim. Épp a csillárt igyekezett leverni egy hosszú polifom rúddal. Mondtam neki, hogyha folytatja a tervét, akkor elteszem a rudat. Ő folytatta, én eltettem a rudat. Ezután többet nem feszegette a határokat, mert megtapasztalhatta, hogy komolyan gondolom azokat. Persze itt nagyon fontos, hogy az ember ne vigyen érzelmeket a helyzetbe, hanem szeretettel, de határozottan közölje azt, hogy az egyes viselkedésnek mi lesz a következménye és azt tartsa is be. Ugyanez a kisfiú ha nem talált valamit, gyakran nagy hisztit adott elő, amire a család többi tagja eszeveszett kutatásba kezdett. Ezzel persze megerősítetették a viselkedését és továbbra is használta a hiszti eszközét. Én ebben az esetben lassan, nyugodtan reagáltam. Mondtam neki, hogyha hisztizve mondja, akkor sajnos nem tudom gyorsan keresni az adott tárgyat. Ha viszont beszédhangon kér meg, akkor nagyon fogok igyekezni megtalálni. Fontos volt vele láttatni is, hogy a hisztire belassulok, de amint érthetően mondja, beszédhangon, akkor felgyorsul az igyekezetem.

Egy másik kisfiú hasonló „technikát használt” a reggeli gyors megvalósulása érdekében. Amire persze az anyukája még gyorsabban igyekezett elkészíteni a reggelit. Miután átbeszéltük, hogy hiszti esetén csiga üzemmódba érdemes kapcsolni és az anyuka ezt meg is valósította, a kisfiú gyorsan abbahagyta a reggeli sírás műsorszámot.

Gyakorta kialakulhat olyan dinamika a családon belül, amikor egy 4-5 éves gyerkőc a sírással, esetlegesen fizikai agresszióval majdnem, hogy sakkban tartja a családot. Ilyenkor gyakran a kiindulási pont az, hogy a szülők arra fókuszálnak, hogy a gyerkőcnek valamilyen nehézsége van és ha megteszik azt, amit szeretne, azzal legalább nem okoznak neki további nehézségeket. Gyakorta ez átvált kommunikációvá. Ha a gyermek szeretne valamit, akkor ez egy jól bevált módja, hogy megkapja azt. Persze nem szándékosan fundálják ki a gyerekek ezeket a viselkedési mintákat, hanem tapasztalat útján alakul ki ezek hasznossága. Egyszerűen működnek. Ha egy olyan gyerkőcre gondolunk, aki még nem tud elég hatékonyan kommunikálni és ezáltal hatást gyakorolni a világra, akkor teljesen természetes, hogy használni fogja azokat az eszközöket, amikkel tud hatni környezetére. Egyik gyerkőcnél egyszerűen ezekben a helyzetben fontos volt, hogy a szülők stratégiát váltsanak. Fontos volt megmutatni, hogy a hisztire nem működnek a dolgok. Van olyan gyerkőcünk, akinek arra volt szüksége, hogy a szülők határozottan meghúzzák a határokat. Egyszerűen otthon nincs verekedés és dobálás. Amikor ebbe sikerült a szülőknek határozottan beleállni, akkor a gyerkőc, aki előtte napi szinten odacsapott vagy dobált dolgokat, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy ő szerette volna, abbahagyta ezt a viselkedést.

Autizmus esetén ugyanolyan fontosak a határok! Ugyanúgy, mint bármely gyermeknél fontos, hogy ezek egyértelmű, következetes, szeretettel és határozottsággal meghúzott határok legyenek. Nagyon hasznos, ha a határoknál nem viszünk érzelmet a helyzetbe. Nem haragszunk, nem leszünk dühösek… Hanem szeretettel teli határozottsággal közöljük ezeket és aztán kitartunk mellettük. Ez nagyon fontos, mert ha egy gyermek megtapasztalja azt, hogy 35. alkalommal már nem érvényes az adott szabály, akkor 36-szor fog próbálkozni.

A vékony határ másik oldala, amikor a gyerekek viselkedése a szenzoros nehézségeiből, túltelítődött állapotából adódik. Ilyenkor előfordulhat, hogy a gyermek idegrendszere annyira pattanásig feszült állapotban van, hogy az utolsó csepp teljes kiborulást okoz. Ilyenkor sokkal inkább arról van szó, hogy segítsünk a gyermeknek abban, hogy ne telítődjön túl az idegrendszere. Persze ilyenkor is, ha mi nyugodtak vagyunk, akkor sokkal inkább tudjuk segíteni a gyermeket megnyugodni.

Ennek a témának egy másik oldala a pozitív elvárás. Gyakorta kialakulhat olyan működés egy családon belül, hogy a gyerkőc nehézségei miatt sokkal kevesebbre számítanak a gyermektől, mint amire képes. Többször is tapasztaltam már, hogy amikor ez a dinamika alakul ki és a szülő kilép abból a gondolatkörből, hogy úgysem fogja tudni megcsinálni a gyermeke az adott dolgot, akkor szárnyakat kapnak a gyerekek. Amint átalakul a hozzáállás (Megy ez Neked! Gyerünk, gyakoroljuk! Itt vagyok, segítek, ha szükséges. Szurkolok, támogatlak!), a gyermek is igazodik ehhez és több ügyességet mutat meg magából.

Nagyon gyakran a hozzáállásunk, hitrendszerünk a helyzetről, a gyermekről, arról, hogy mi lehetséges befolyásolja azt, ami megvalósul. Amit megvizsgáljuk ezeket a meggyőződéseket és megváltoztatjuk azokat, reagálnak erre a gyerekek és ők is változnak.