Son-Rise története
Szeretettel, elfogadással az autizmusból kivezető úton
Raun Kaufman szülei harmadik gyermekeként született két egészséges lány után. Miután súlyosan autistának és értelmileg akadályozottnak diagnosztizálták, szülei segítséget kerestek. Nem találtak olyan terápiát, amivel azonosulni tudtak volna, így maguk kezdtek el munkálkodni vele.
„Tudtuk, hogy rajtunk és rajta múlik. Ha el lehet érni őt, és át lehet hozni a mi világunkba, akkor most kell cselekednünk.” Úgy döntöttek önmagukkal, érzéseik, meggyőződéseik megvizsgálásával, ha szükséges, megváltoztatásával látnak neki a nagy kalandnak.
Meg akarták találni annak az útját, hogy kapcsolatot alakítsanak ki fiukkal. Azt akarták, hogy Raun megtudja mennyire nagyon szeretik. A szülők először érzelmi nagytakarítást végeztek, aminek a végén szabadnak, élettel telinek érezték magukat, tele elszántsággal.
Az édesanya napi 12 órát töltött fiával, aminek során először meg akarta ismerni gyermekét, tevékenységét. Ezért csatlakozott hozzá, kipróbálta, átélte azt, amit gyermeke tett. Például együtt, egymás mellett pörgettek mindent, amit pörgetni lehetett.
Napok teltek el, majd Raun elkezdett apró lépésekben nyitogatni édesanyja felé. Elindult a kapcsolódás. Lépésről lépésre, haladt Raun az autizmusból kivezető úton.
Több mint két évig folytatták még Kaufmanék fiukkal a programot. Napi szinten 8-10 órát töltöttek vele, Raun tempójában, hangolódva rá, bátorítva, lelkesítve őt fejlődése útján.
A “normál” iskolát minden probléma nélkül kezdte el. Gimnázium után tanulmányait Amerika egyik vezető egyetemén folytatta. Jelenleg az amerikai Son-Rise Központ munkatársa. Felnőtt programokon tanít és járja a világot, hogy szülőket inspiráljon arra, hogy igenis tudnak tenni gyermekükért.
„Ez az út több volt, mint egy oktatási program végrehajtása. Hozzáállásunk és meggyőződéseink az életről, a szíve és lelke lett annak, amit tanítottunk. Mielőtt bármelyikünk igazán el tudta volna fogadni Raunt, meg kellett tanulnunk önmagunkat elfogadni. Mielőtt meg tudtunk szabadulni ítéleteinktől, fel kellett ismernünk azokat. Mielőtt szeretni, igazán szeretni tudtunk, boldogságot kellett találnunk önmagunkban – mert a kényelmetlenségek megakadályoztak bennünket, hogy nyitottak és jelen legyünk az események során. Raunnak segíteni önmagunk próbára tevését jelentette a legmélyebb szinten. Bár Samahria (Raun édesanyja) és én még mindig az utat kerestük, és biztosan nem értük el tökéletességet abban, amit megértettünk, egy álmot tartottunk a kezünkben. Gyönyörűbbet, mint amit valaha is elképzeltünk. És néztük, amint életre kel az álom kísérletünk során, hogy elérjük a fiunkat.”
Idézetek: Barry Neil Kaufman: Son-Rise The Miracle Continues (Kaufman, B. N. 1994)