Számomra a feladatozás azt jelenti, hogy a felnőtt által kigondolt tevékenységet kell a gyermeknek elvégeznie. Ezt is lehet játékosan tenni, de továbbra is a gyermeknek szükséges megfelelni egy külső elvárásnak.
Amikor nem reagál a gyermek, akkor is gyakorta előfordul, hogy figyel. Számtalanszor tapasztaltuk az elmúlt évek során, hogy gyerkőceink mennyit figyeltek olyan helyzetekben is, amikor nem reagáltak.
Sok gyerkőc van, aki megtanul beszélni, de nagyon keveset kommunikál. Kommunikáció alatt azt értem, amikor közli a gondolatait, szándékait, igényeit, kérdez, válaszol, megosztja az élményeit, érdeklődik, stb.
Az elmúlt években rengeteg helyzettel találkoztam már, sok olyan viselkedéssel, ami a megfelelő lépésekkel könnyedén változtatható volt. Autizmus esetén a szenzoros feldolgozás zavarából fakadó nehézségek igen általánosak a gyerkőcöknél.
Számtalanszor beigazolódott a számunkra, hogy a gyerkőceink nagyon keményen dolgoznak, nagyon ügyesek szeretnének lenni, meg akarnak felelni a körülöttük levők elvárásainak, csak a nehézségeik miatt ez sokszor nagyobb falat, mint amire képesek.
A kölcsönös interakció az autizmus egyik területe, ahol a gyerekeknek nehézségeik vannak. Kölcsönös interakció az, amikor egy tevékenységben mindkét fél részt vesz, oda-vissza áramlik a közös figyelem, nem csak a tennivalóra, játékra, hanem egymásra is fókuszálnak.
A kommunikáció nagy részét a nonverbális teszi ki, aminek egy hatalmas része a gesztushasználat (igen, nem, gyere, pápá, kérem, mutatás, körbe…). A gesztusok univerzálisan érthető mozdulatok, amik olyan szinten beépülnek a kommunikációnkba, hogy szinte észre sem vesszük, hogy használjuk azokat.